Sorozatunkban arra törekszünk, hogy jobban megismerjük, hogyan is épül fel a szemünk, milyen részekből áll, mi szükséges a zavartalan működéséhez, illetve tudunk-e tenni annak érdekében, hogy egészségét minél tovább megőrizhessük. A mostani részben pedig a szemlencséről lesz szó.
A szemlencse a szivárványhártya és az üvegtest között található átlátszó, lencse alakú szövet, átmérője mm, vastagsága 4,5 mm. Sajátos jellegét az összetétele adja, nagyrészt fehérjék vizes oldatából áll. Ilyen módon rugalmas, és gyorsan képes a domborúságát változtatni, ezért alakul ki éles kép az ideghártyán akkor is, ha közeli és akkor is, ha távoli dolgokra fókuszál a szemünk.
A szemlencse együtt nő az emberrel, mégpedig olyan módon, hogy a közepe tájékán lévő hámsejtek fokozatosan lencserostokká alakulnak át. Rugalmassága ugyanakkor az életkor előrehaladtával folyamatosan csökken, egyre keményebb lesz. Ennek "köszönhető", hogy idővel olvasáskor mind távolabb kell a szemünktől tenni az újságot vagy a könyvet, nehezen olvassuk el az apró betűket. 45-50 éves kor körül pedig a legtöbbünknek olvasószemüvegre van szükségünk. A lézertechnika fejlődése mára elérhetővé tett számunkra egy olyan lézeres eljárást, mellyel a presbyopia vagyis az öregszeműség is kiváló eredményekkel kezelhető, így nincs szükség olvasószemüvegre.
A presbyopia mellett a szemlencse leggyakoribb betegsége a szürkehályog, mely során a rugalmatlanná vált lencse elveszti a fényáteresztő képességét. A szürkehályog orvosi neve a katarakta, mely vízesést, zuhatagot jelent, és arra utal, hogy a páciens mintha egy vízfüggönyön keresztül lenne képes észlelni a dolgokat. A szemlencse már nem átlátszó többé, így a látás is erősen akadályozott, mind az élességet, mind a színek érzékelését tekintve is. A szürkehályog egyetlen kezelési módja jelenleg a lencseműtét, melynek során az elöregedett szemlencsét műtéti úton eltávolítják és a helyére új, műlencsét helyeznek be. A legkorszerűbb műlencsékkel elérhető, hogy ne csak a színeket kapja vissza a páciens, hanem a látásélessége is tökéletes legyen.
Mivel a szemlencse előtt a legnagyobb kihívás az öregedés, ezért nagy mértékben szüksége van antioxidánsokra. Emellett támogathatjuk működését C- és E-vitaminnal. Szerencsére ezen tápanyagok és vitaminok számos élelmiszerünkben megtalálhatóak, így azok fogyasztásával hozzájárulhatunk szemünk egészségének megőrzéséhez.