Szürkehályog

Megúszható a szürkehályog?

2019. augusztus 06. - bloggerroli

Vannak dolgok, amiket nagyon szeretnénk megúszni ebben az életben. Ilyen a gyökérkezelés, a koccanás, az iratok elvesztése, és sok-sok kellemetlen dolog mellett ilyen a szürkehályog is.  De vajon  elkerülhetjük  valahogyan a szemlencse elszürkülését? Utánajártunk.

A szürkehályog napjainkban népbetegségnek számít. A szürkehályog (cataracta) a szemlencse olyan mértékű elhomályosodását, elszürkülését jelenti, ami már akadályozza, hogy éles képet lássunk. A 65-75 éves népesség 50%-a, a 75 év felettieknek pedig közel 70%-a szenved tőle.

meguszhato_e_a_szurkeha_lyog_ke_p.jpg

Mitől alakul ki?

Az egyoldalú – antioxidánsokban szegény – étrend, a cukorbetegség, a szemet ért mechanikai behatások vagy a túl erős napfényterhelés elősegíthetik a betegség kialakulását. Ám ha a felsoroltak közül egyik sem igaz önre, sajnosakkor is elérheti a szürkehályog, ugyanis ez a szembetegség a korral is együtt jár. Mint ahogy minden testrészünk és szervünk öregszik, úgy a szemünk is elhasználódik. Amellett, hogy a szem folyamatosan veszít a rugalmasságából és emiatt egyre rosszabbul látunk közelre, idővel a szemlencse is beszürkülhet. Ez pedig előbb-utóbb valószínűleg mindenkit utolér, a kérdés már csak az, ki mit kezd a kialakult helyzettel.

Mik a tünetek?

Ha azt tapasztalja, hogy folyamatosan romlik a látása, egyre erősebb fényű lámpára van szüksége olvasáskor, elméri a távolságokat, tehát romlik a térlátása, egyre rosszabbul lát éjszaka, vagy mindig koszosnak érzi a szemüvegét, hiába törli meg azt, akkor könnyen lehet, hogy szürkehályoggal küzd. Ilyen tünetek észlelésekor feltétlenül forduljon szemész szakorvosához!

Kezelhető?

Régen ezt a betegséget gyógyíthatatlannak tartották - de szerencsére ma már tudjuk, hogy nem az. Bár megelőzni vagy gyógyszeresen kezelni nem lehet, műteni igen. Egyedüli megoldást az elszürkült szemlencse eltávolítása, és korszerű, szövetbarát műlencsével való helyettesítése jelent. Műtét nélkül azonban a szürkehályog minden esetben vaksághoz vezet. Eleinte csak a fenti tüneteket észleli, aztán lassan kifakulnak a világ színei, míg végül beáll a teljes vakság. A műtét azonban ma már, akár egynapos sebészet keretein belül elvégezhető rutineljárás (link a szurkehalyog.hu-ra) , és külön előny, hogy egyúttal a fénytörési hibákat is korrigálják, tehát a műtét után nem feltétlenül lesz szükség szemüvegre.

shutterstock_497646388.jpg

Megúszható tehát a szürkehályog?

A fentiek értelmében  nemigen úszható meg a szürkehályog kialakulása, s sajnos nincs megelőzési módszere sem, azonban a biztonságos és fájdalommentes szürkehályog műtét akár önnek is visszaadhatja a színérzékelés és az éles látás élményét, ha szürkehályoggal küzd.

A bejegyzés trackback címe:

https://cataracta.blog.hu/api/trackback/id/tr1514986992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.