Egyre nagyobb...
Fogadjunk, hogy nem tudtad, hogy a szemlencséd egész életedben növekszik! Pedig így van! Azt mindenki tudja, hogy az emberi szemlencse a szaruhártyával együtt a szemünkbe érkező fény fókuszálását végzi, segítségével látunk éles képet a környező világról. A szemlencse maga egy nagyon vékony, néhány ezred milliméter vastag átlátszó lencsetokba zárt folyadék. A tömege kb. 0,22 gramm, átmérője kb. 9 milliméter, vastagsága 4-5 milliméter. A belsejében lévő folyadék nem más, mint fehérjék vizes oldata.
Azt viszont már kevesen tudják, hogy a lencse egész életünk során növekszik, méghozzá úgy, hogy az egyenlítője környékén levő hámsejtek fokozatosan lencserostokká alakulnak át. Így a lencse térfogata az élet folyamán mintegy egyharmadával gyarapszik.
Ez a növekedés nem is volna baj, ha nem járna együtt a rostképződéssel. Mivel a rostképződés miatt a lencse lágysága fokozatosan csökken, így a szemlélt tárgy távolságához való alkalmazkodóképesség is fokozatosan csökken. Ezért alakul ki szinte természetes módon az öregszeműség, ami azt jelenti, hogy az idősek szeme csak egy bizonyos távolságra fókuszál, az attól távolabbi vagy annál közelebbi tárgyakat homályosan látja, hacsak nem visel szemüveget.
Nem fényképezőgép...
Az emberi szem szinte teljesen azonos elven működik, mint egy digitális fényképezőgép. Ugyanúgy megtalálható a szemünkben a kupak, a blende, az objektív, a fényérzékeny áramkör szerves megfelelője - egy apróságtól eltekintve. Az objektívnek megfeleltethető szemlencse képes változtatni az alakját, így változtatja a fókusztávolságát, így alkalmazkodik a szemlélt tárgy távolságához. A fényképezőgépekben található lencsék üvegből készülnek, ezért merevek, fókuszálásnál nem a lencse alakja változik, hanem a lencse és a fényérzékeny áramköri lapka távolsága. Ha a szemünk ugyanígy működne, akkor közelre fókuszálásnál előre kellene tolni a szemlencsét, vagyis a szemünk kigúvadna kicsit, távolra nézéskor pedig visszahúzódna a szemgolyóba. De nem így történik, hanem nagyon apró izmok és függesztőrostok bonyolult összeműködésével változtatja törőerejét. Közelre nézéshez a szemlencse törőerejének fokozására van szükség. Ezt a szem azzal éri el, hogy a sugártest izomzata összehúzódik, ezzel jobban kiemelkedik, és a lencsefüggesztő rostok ellazulnak, a szemlencse természetes rugalmasságánál fogva pedig domborúbbá válik.
Élő és élettelen határán...
A legmeglepőbb dolgok a szemlencsével kapcsolatban azonban csak most következnek. Szent-Györgyi Albert szerint: „Az élet a vízmolekulák tánca a szilárdtestek dallamára.” Mi köze ennek a szemlencséhez? A szemlencse belsejét fehérjék vizes oldata tölti ki. Átlátszósága azon múlik, hogy ezek a fehérjék összeállnak-e valamilyen nagyobb molekulává (polimerré), vagy különállók maradnak. Ha összeállnak nagyobb molekulákká, akkor azokon már számottevően szóródik a fény, vagyis nem egyenes vonalban terjed, ilyenkor homályossá válik a kép, amit a lencse alkot. Ezt a jelenséget hívjuk szürkehályognak, idegen szóval cataractának. Kialakulása nagyon sok tényezőtől függ, pontos oka még nem teljesen ismert, de van egy érdekes vonatkozása, ami nagyon messzire vezet. Tudósok nemrég mágneses rezonancia vizsgálatokkal észrevették, hogy a víz megfagyáskor nem teljesen kerül kötött állapotba, vannak vízmolekulák, amik akár -20 fokon is számottevő mértékben vándorolnak a jégkristályok között. A szemlencsében is hasonló történik, a fehérjékhez kötött - a többi vízmolekulához nem kapcsolódó - víz megakadályozza, hogy a fehérjék nagyobb molekulákká álljanak össze, és így kialakuljon a szürkehályog. Hogy pontosan miért válik a víz egyszer kötötté, egyszer pedig kevésbé kötötté, ezt még nem tudjuk. Nagyon sok tényező befolyásolja ezt a folyamatot annak ellenére, hogy a szemlencse anyagcseréje rendkívül lassú, hiszen erek nem vezetnek hozzá, pusztán a körülötte lévő csarnokvízből (ozmózis útján) átszivárgó tápanyagok éltetik. A szemlencse vizsgálata tehát olyan felfedezésekkel kecsegtet, amik talán alapjaiban rengetik meg az élőről és élettelenről alkotott fogalmainkat.
forrás:
http://www.szfki.hu/articles/bokor_TTK_141_10.pdf
