Mind az ókori Egyiptomból, mind Babilóniából maradtak fenn emlékek arról, hogy elterjedt volt már akkoriban is a szürkehályog műtéti kezelése. Hogyan végezték ezeket a műtéteket akkoriban, és hogyan végzik a XXI. században??
A szürkehályog a szem egyik leggyakoribb betegsége. Oka a szemlencse elszürkülése, elhomályosodása. Az öregedéssel párhuzamosan nagyon sok embernél kialakul, de öregségtől független szürkehályog is létezik. A szürkehályog "gyógyításának" egyik módja a szemlencse teljes eltávolítása. Ilyenkor radikálisan romlik a szem képalkotó képessége, hiszen maga a lencse gyűjti össze a fényt a szem hátsó részén található retinára. Ennek ellenére a képalkotás a lencse nélkül is működik valamennyire, hiszen a szaruhártya is végez bizonyos mértékű fénytörést, sőt, ha semmi nem lenne szemünk "bejáratánál", csak egy apró rés, akkor is történne képalkotás, hiszen így működik a camera obscura, a fényképezőgép középkori őse, amiben eleinte egyáltalán nem volt lencse.
Hályogszúrás és szemsebészet
Az ókorban a hályog kezelésekor legtöbbször egy vékony bronztűvel szúrták meg a szemet úgy, hogy a lencsét ezáltal betolták a szemgolyó belsejébe. Ha mindezt kibírta a páciens, és szerencséje volt, akkor valamelyest visszakapta a látását, ezáltal - ha nem is ép látóként, de elboldogult az életben.
Ezt a módszert hívták hályogszúrásnak, és bizony még a XIX. században is léteztek vándor hályogszúrók, akik járták a vidéket és gyógyítottak. Hogy miért éltek vándor életmódot, és miért nem a páciensek keresték őket a rendelőjükben, nos ez talán összefüggésben volt a beavatkozás sikerszázalékával. Mindenesetre bátor emberek voltak, ez az egy biztos!
A XVIII. században került sor az első olyan hályogműtétre, melynek során az elszürkült szemlencsét ki is emelték egy bemetszett seben keresztül, és nem tolták be a szemgolyó belsejébe. Eleinte a lencse tokját is kivették, de ez számos szövődményhez vezethetett. A francia Jaques Daviel – XV. Lajos király udvari sebésze – volt az első, aki a lencsét az írisz mögül tudatosan eltávolította, de meghagyta a tokot. Ez azért tekinthető jelentős lépésnek, mert így kevesebb szövődménnyel járt a beavatkozás, valamint később, ezt a műtéti módszert továbbfejlesztve vált lehetségessé, hogy a tokba műlencsét helyezzenek be.
Gyakorlatilag ez a módszer volt elterjedt egészen a XX. század végéig. Műlencséket a II. világháború után tudtak beültetni a sérült lencse helyett, miután rájöttek, hogy a plexi műlencse nem vált ki idegentest reakciót a szemben.
Ambuláns hályogműtétek a legmodernebb technikával
Charles Kelman amerikai szemsebész 1967-ben fejlesztette ki a fakoemulzifikáció módszerét, melynek lényege az, hogy a sérült lencsét ultrahanggal feloldják, és egy nagyon kicsi metszésen keresztül kiszívják a tokból, majd ugyanezen a nyíláson át egy összehajtogatott műlencsét juttatnak a tokba, ami ott magától kinyílik. A módszer előnye, hogy nagyon kicsi vágást kell csak ejteni a szemen (2-3 mm), ezért a szövődmények valószínűsége kicsi. Ráadásul a szemmozgató izmokat sem kell ideiglenesen mozgásképtelenné tenni, ezért akár ambulánsan is elvégezhető. Ez azt jelenti, hogy a beteg a saját lábán hagyhatja el a klinikát a műtét után, gyógyulási időt nem igényel. A beültetett műlencse ráadásul különösen éles látást eredményez - elsősorban távolra, de egyénre szabott multifokális lencsék alkalmazásával minimálisra csökkenthető a szükséges szemüvegviselés.
forrás
http://pharmaonline.hu/cikk/a_halyogszurastol_a_mulencseig
http://www.egeszsegtukor.hu/noi-tukor/a-szurke-halyog-kezelese.html
